A lány levegő után kapkodva egyre gyorsabban futott a sikátorok labirintusában.
A ruházata szakadt volt, ő maga koszos és izzadt. Hangok hallatszottak a távolból.
 - Állj meg! Úgysem menekülhetsz meg előlünk, de ha átadod amit kell elengedünk.

 - Áh, most merre?
Az üldözők hangja egyre hangosabban hallatszott.

Nem volt más választása, egy óriási szögesdrót kerítés választotta el
üldözőitől és a szabadságtól. Másznia kellet. De ekkor hirtelen a másik irányból..

Egy nő és egy férfi beszélgetett az üvegablak előtt. Aki elhaladt előttük
izgalmat vélt felfedezni az arcukon. Közeli ismerősnek tűntek, közvetlenül
viselkedtek egymással. Már egy ideje vártak ott. Mikor meghallották a hírt
rögtön rohantak.

A kórteremben egy fekete hajú lány aludt. Legalábbis próbált volna, ha a rémálmok
nem zavarják.
- Ne..segítség..ne...

 - Huh, csak álom volt - riadt fel a lány.
 - Akkor most kikászálódom az ágyból és elmegyek a.. Hova is?
Teljesen össze volt zavarodva, körbenézett a szobában de egyszerűen nem jutott
eszébe semmi, nem rémlett neki semmi. Mintha üres lett volna a feje. Nagyon megijedt.

 - Úristen nem tudom, hogy hol vagyok! És hogy ki vagyok! Ne ilyen nem történhet
meg velem.. kivel is? Marha jó ez a helyzet, most még magamban is beszélek.
Bravó.. mit tudom én kicsoda. Muszáj kijutnom innen. Csak keresek egy ajtót,
vagy ha nem egy ablak is megteszi és végre elmehetek erről a helyről.. valahova.

- Itt egy ablak. Kint ül egy pasi meg egy nő, nem tűnnek ismerősnek. Nagyon el
vannak merülve a beszélgetésükben, de talán nem bánnák ha megkérdezném ki
vagyok, vagy mindössze annyit, hogy hol vagyok?
Elindult az ajtó felé,kinyitotta és kilépett. Egy ideig nem tűnt fel nekik, hogy ott
áll ezért köhintett egyet.

 - Khm, jó napot! Meg tudnák mondani, hogy hol vagyok? Vagy talán, hogy ki vagyok
esetleg láttak-e erre hozzátartozómat?
A nő és a férfi csak meredten bámultak rá és hallgattak de a férfi megtörte a csendet.
 - Ez komoly? Tényleg nem ismersz meg minket?
 - Hát én nem, mindössze annyit tudok magamról, hogy ott feküdtem eddig - mutatott
be az ágyára. Most a nő szólalt meg.
 - Menjünk be és beszéljük meg ezt ott, mégse kéne, hogy az egész kórház hallja amit mondunk.

- Még midig alig tudom elhinni, hogy ez történik velem. Tényleg kivel is?
- Rowena. Rowena Miller-nek hívnak.
- És mesélnétek rólam?Rólunk?

 Rowena mindent megtudott a múltjáról. A férfi neve Adrian Peterson, a nőé
Audrey Peterson. Ők testvérek, Rowena és Adrian pedig 1 éve házasok.
Rowena iszonyúan meglepődött, hogy van egy férje, hiszen meg se fordult a fejében,
hogy neki köze lenne ehhez a férfihez.

Nem talált benne semmi kivetnivalót. Sőt talán még vonzónak is találta, de
érzelmekről szó sem volt. De vajon működhet-e így a házasság? Hiszen a "majd
beleszokom a feleséged vagyok szerepbe" dolog kicsit ijesztőnek hangzik.
Rowena feltette félve az elkerülhetetlen kérdést hisz házastársakról van szó.
  - Van gyerekünk?
  - Nem, nincs - mondta Adrian majd megsimogatta felesége kezét.

Rowena szívéről nagy kő esett le, nehéz lett volna egy olyan helyzetet kezelni,
hogy van egy gyermeke akit viszont nem ismer fel. Elmesélték neki, hogy sajnálatos
múdon egy hozzátartozója sem él már. Testvére nem volt, szülei pedig korán meghaltak.

A beszélgetést megzavarva kinyílt az ajtó.
 - Jó napot kívánok! Látom ébren van a beteg. Köszönöm, hogy értesítettek és
sajnálom, hogy csak most tudtam jönni. Adrian és Audrey kijönnének velem pár percre?
 - Természetesen - válaszolt Adrian és már fel is állt.
 - Menj ki előre én még odaadom Rowena-nak a ruhát amit hoztam.

 - Azt a ruhát kapom amiben behoztak? Hátha eszembe jut valami.
 - Nem, nem azt kidobták az orvosok.Tessék ezt hoztam.
Rowena átöltözött, felvette a farmert és a fehér pólót a kiegészítőkkel.

- Figyelj Audrey, nagyon köszönök mindent. nem is tudom mi lenne, ha ti nem lennétek.
Teljesen elveszettnek érezném magam.
- Örülök, hogy ezt mondod pedig csak most ismertél meg.
 - A nagy ismerkedés közben elfelejtettem megkérdezni, hogy mi történt velem?
Hogy kerültem korházba?
 - Elütött egy autó és nagyot repültél. De ezt majd inkább otthon elmeséljük,
most ki kell mennem az orvosodhoz.
 - Rendben, menj csak.

 - Hű de förtelmesen nézek ki. Vajon mióta nem látott a hajam fésűt?
Rowena a tükör előtt igazítgatott magán és kezdett megbarátkozni magával és
az életével, legalábbis amit hallott róla.
 - Remélem minél előbb hazamehetek.

Nem tudta kint miről beszélgetnek, de az orvosa iszonyúan izgatottnak látszott,
Audrey-ék pedig figyelmesen hallgatták. Nem sokat tudott magáról de arra hamar
rájött, hogy kiváncsi természet. Közelebb lépkedett az ablakhoz és el tudott
csípni pár szót.

 - ..részleges...bármikor...
 - ..tényleg és..?
 - ..ezt nem hiszem el..hogy...
 - ..legjobb lenne..
 - ..egyetértek..
Ebből nem értett sokat, úgyhogy eltávolodott az ablaktól és várt. Audrey ment
be hozzá.

 - Azt mondta Dr. Carlson, hogy még 2-3 napot bent kell töltened megfigyelésen
és azután saját felelősségedre hazajöhetsz.
 - Ez remek. Akkor bejöttök értem?
 - Persze. Nekünk most indulnunk kell, ha kell valami hívd a nővéreket. Puszika.

 - Indulás Audrey! Remélem minden rendben lesz.
 - Ne aggódj, biztos sikerül kézben tartani a helyzetet, de még mielőtt hazajön
beszéljünk mégegyszer Teresa-'ékkal.
 - Ahogy gondolod.