Ahogyan sétáltam hazafelé, elhaladtam egy elég lerobbant környék mellett. Koszos sikátorok, kukák, szemét mindenütt. Próbáltam hamar átsietni rajta, nehogy valami bajba keveredjek.

~ Azt hiszem, valaki van ott bent. Remélem nincs semmi baja, megnézem.

- Jézusom! Asszonyom, jól van?!

- Istenem, most mit csináljak? Megvan! Hívom a mentőket és a rendőrséget... Várjunk csak, mi volt ez?

- Hé maga!

- ÁÁÁÁÁ!

- Még is mit keres maga itt?

- Én-én...

- Idefigyeljen, ne merje hívni a zsarukat! Vagy megölöm magát is, érti?

- Én-én..

- Ne dadogjon már! Szeretne egy golyót a fejébe?

- Nem! Nem hívom a rendőröket, megígérem!

- Ajánlom is! Szeretne maga is így járni? Nem? Akkor a telefon közelébe se menjen

- Olyan gyönyörű látvány volt amikor sírva könyörgött az életéért! - mondta a fazon, miközben elvetemülten kacarászott.

- Maga nem normális!

- Mondtál valamit, szivikém?

- Nem! Nem mondtam semmit..

Ezután a pasas még fenyegetőzött egy sort, és se szó se beszéd elrohant. Nagyon féltem, egyedül hagyott egy hullával. Ráadásul ha hívtam volna a zsarukat, vagy a mentőket, megölt volna. Ezek után megnéztem a nő pulzusát, de sajnos semmi nem volt. Gondolkodtam. Próbáltam valami ésszerűt kitalálni a helyzet megoldására, amikor megláttam azt, amire legkevésbé vágytam.

Bizony, megérkeztek a rendőrök. Ketten voltak, az egyikük odament és megvizsgálta a hullát, majd biccentett a másiknak, aki előkapott egy bilincset, és megpróbálta megfogni a kezemet.

- Asszonyom, le kell tartóztatnom emberölés vádjával. A lakók hívtak fel, hogy dulakodást és furcsa zajokat hallottak.

- Nem én voltam! Egy férfi volt, az előbb rohant el! Esküszöm!

- Bizonyítéka van?

- Nincs... De... maga szerint ilyen ruhában jöttem volna embert ölni?!

- Sajnálom asszonyom, ez nem bizonyíték, majd elmondhatja a bíróságon. Velem kell jönnie.

- Ezt nem hiszem el!